Életmű-kiállítás: Győr, Városi Művészeti Múzeum, augusztus 3. – szeptember 15.
A kiállítás kurátora: Dr. Szabó Lilla, művészettörténész, Magyar Nemzeti Galéria
2007-ben, Domján József festőművész és grafikus születésének századik évfordulója alkalmából szűk körű kisebb megemlékezés volt a Magyar Nemzeti Galériában. Az ünnepség a művész családja és a barátok, Domján művészetét tisztelők kezdeményezésére jött létre, akárcsak a Magyar Képzőművészeti Egyetem épületében rendezett kiállítás és konferencia.
Az évforduló a résztvevőkön kívül, szinte nyomtalanul múlt el. A művészettörténet és a kritikus szakma Domján József neve hallatán is jószerivel rábólint: igen, ismerjük, színes fametszeteket készített. Több nálunk megjelent könyvet illusztrált, az USA-ban élt, 1956-ban távozott Magyarországról. Fő témái a népművészetből illetve a magyar történelemből és irodalomból táplálkozó fekete-fehér és különös színekben pompázó fametszetek. Szinte mindenki, aki kicsit is járatos a díszesebb kivitelű igényes könyvek területén, felismeri Domjánt (Arany János, Toldi. Magyar Helikon, 1981; Tíz magyar népballada. Helikon, 1982).
A rövid, tömören tett kijelentések mögött pedig egy különös űr tátong. Különös, mert könnyen felismerhető grafikai lapjai alapján műveit, életművét ismerőnek feltételezzük magunkat. Személyét és művészetét tehát a népmese hősök leány és férfialakjaival, a sorozatokban megalkotott pávákkal, keleties hatásokat hordozó sárkányokkal, állatokkal, valamint szép mezei virágokkal azonosítjuk be. E megközelítésben életműve látszólag korszakolás nélkül, szinte ugyanarra a Domján stílusra épül.
2008-ban a San Diego-i Mingei International Museum a művész tiszteletére, a gyűjteményében és a család tulajdonában lévő művekből rendezett életmű kiállítást. (A kiállítás kurátora Dr. Joyce Corbett művészettörténész volt.) A nagyszerű válogatás és a rendezés száz színben mutatta be Domján művészetét. Elsöprő erővel hatottak a látogatókra fametszetei pazar világa, a színes grafikai lapok szemmel is „kitapintható” reliefszerű felületi megoldása. Az, hogy egyetlen lapra, több dúccal történő ismételt nyomás során minden egyes fametszet (a szokásos számozás ellenére) egyedi művé válik, maximálisan érvényesült a múzeum falain.
Az itt szintén bemutatott, Bartók Béla Kékszakállú herceg várához készült három nagyméretű, fekete-fehér (és vörös-fehér) fametszet pedig egyértelműen bizonyította: Donján nem csupán „merít” a népművészetből, nem ornamentális motívumokat vesz át abból – hanem a nagy zenei elődök, Bartók és Kodály útját járva, mint ihlető forráshoz nyúl vissza a népi és nemzeti művészethez, kultúrához. Hangja tiszta és végtelenül letisztult.
A San Diego-i kiállításon láthatók voltak a művész megrendelésére Franciaországban és Brüsszelben készült nagyméretű falikárpitok is. A nagy hagyományokkal bíró műhelyek tökéletesen visszaadták – egy más műfajban „kivetítve”, megvalósítva – Domján mélytüzű fametszeteinek ragyogását.
A hazai közönség 1975-ben Sárospatakon, 1981-ben Miskolcon, 1987-ben pedig a Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállításokon találkozhatott műveivel, fametszet sorozataival. 1977-ben Sárospatak díszpolgára lett. 1979-ben a város és a művész kezdeményezésére és az ő anyagi hozzájárulásával, valamint a Magyar Nemzeti Galéria egykori főigazgatójának, Pogány Ö. Gábornak a közbenjárására, állandó kiállítása nyílt a Kazinczy út 23 szám alatti Szinyei-házban (amelyet ettől kezdve Domján-házként tűntettek fel). A művész által a városnak ajándékozott művek, népművészeti és más történelmi bútorok, dokumentumok, stb., ma a Sárospataki Képtárban, a Szent Erzsébet tér 14 alatt megnyílt állandó kiállításon láthatók.
A győri Városi Művészeti Múzeum Eszterházy-Palota épületében most látható időszaki kiállítás az életmű valamennyi korszakából igyekezett Domján József műveit bemutatni. Sikerült a közgyűjteményekben (Magyar Nemzeti Galéria és Sárospataki Képtár) őrzött műveken kívül a magángyűjteményekből kölcsönkért anyaggal együtt a valós életművet felmutatni: Az ismeretlen, legkorábbi korszakától, az 1930-as évek szürrealista pasztellképeitől, a Képzőművészeti Főiskolán 1935-1942 között végzett tanulmányai alatt készült munkáktól, az 1940-es évek pályakezdésén – az absztrakt kompozícióin át az ötvenes évek szocreál kultúrpolitikája által megkövetelt munkáin keresztül az említett színes, valamint fekete-fehér fametszetekig.
A kiállításra készülve igazi meglepetést okoztak a Sárospataki Képtárban előkerült, az 1930-as években készült színes pasztellképei. A szimbolikus jelentésű, szürrealista alkotásai láttán érthetővé vált, miért is nevezték a művészt „Spirit”-nek felesége és barátai.
Az eddig ismeretlen művek fellelésével az életmű nemcsak „kiegészült”, de sok mindenre magyarázatot is kaptunk. Hozzásegítettek bennünket ahhoz, hogy jobban megértsük Domján József művészetét és fejlődését. Megszűnt az az űr, amit legkorábbi korszakának ismeretlen volta és nem tudása jelentett. Végre kijelenthetjük, hogy most már nem „lebeg” Domján művészete. Hiszen nem volt miből levezetni az ötvenes évek munkásokat ábrázoló merev lapok (Békeműszak, 1951), a történelmi fametszetek (Budai Nagy Antal, 1951; Spartacus, 1952; Kádár Kata, 1953; Hunyadi János, 1956) és az utánuk következő korszak lapjai között feszülő óriási ellentét. Nehéz volt csupán a honvággyal magyarázni az Amerikában született művek kizárólagosan magyar ihletésű témáit, a rendkívüli művészi igényességgel alkotott fametszeteket. Metszetsorozataiból több önálló albumot jelentetett meg (Proud Peacock, 1965; The Artist…and the Legend, 1974; Edge of Paradise, 1979). Elméleti szinten is foglalkozott a magyarok őshazájának kérdésével.
A művész életében megjelent közlések, a művész és felesége, Evelyn által is lejegyzett gyermek- és ifjúkori körülmények (sokgyermekes munkáscsaládból való származás, Domján József maga is gyári munkásként kezdte művészeti pályáját, de a nyugat-európai vándorlások, a csatkai remeteségről szóló hírek, stb: Evelyn A. Domján, Faragott képek. Gondolat, 1986) és a grafikai lapok tartalmi és művészi intellektuális színvonala, „intellektusa” körül sok megválaszolatlan kérdés volt. Másrészt viszont az is megnehezítette Domján művészetéről a valós kép kialakítását, hogy a jól ismert formakincsre ismételten épülő grafikai kompozíciókon kívül más, pl. figurális ábrázolások nem születtek Amerikában. (Élete utolsó korszakában alkotott absztrakt festményeit pedig nem ismertük.) Azáltal, hogy a főiskolai korszakából semmit sem ismertünk, bizonytalan volt művészeti ívének a felvázolása. Mintha a semmiből jött volna, és művészete éppen ezért mintha inkább az egymásra épülő motívumokra és a míves, csipkeszerű fadúcok faragására támaszkodott volna. Erre a „nem ismeretre” vezethető vissza az is, hogy mindig grafikusként és nem festőművészként (is) említik még a szakmai berkekben is.
A győri Városi Művészeti Múzeumban néhány olajfestményt is sikerül kiállítanunk, amelyek „igazolják” a művész festő mivoltát. Korai olajképei mellett az utolsó, halála előtti időszakban készült absztrakt művei zárják a pályaképet.
A kiállításon külön hangsúlyt kapnak a Kínában eltöltött fél év (1955) dokumentumai. Számos plakát, könyv, fotó és egyéb dokumentum egészíti ki a tárlatot, melyek híven tükrözik, hogy a színes fametszetek világszerte elismert művésze volt. (A dokumentumok közt szerepel az ötvenes évek jegyzőkönyveiből kimásolt néhány olyan oldal is, amik rávilágítanak arra, hogy az 1955-ben Munkácsy, majd 1956-ban Kossuth díjjal kitűntetett művész az alkotói szabadság miatt távozott el országunkból.)
Az évtizedek óta magára várató kiállítás ismeretlen értékeinkre hívja fel a figyelmet. Míg a magyar irodalomban a születési helytől, és élettértől függetlenül az értékek alapján van jelen az író és műve – s így egységes 20. századi magyar irodalomról beszélhetünk – ez a folyamat a magyar képzőművészetben még nem következett be. Pedig ismeretlen értékeink feltárásával és bemutatásával közelíthetünk a szélesebb közegben való összefüggések megértéséhez és az alkotások „megmérettetéséhez”. Domján József esetében ez fordítva történt: az Amerikai Egyesült Államokban régóta elismert és megbecsült művész. Művei megtalálhatók a legnagyobb köz- és magángyűjteményekben.
A kiállítás megvalósításáért köszönet a Városi Művészeti Múzeum Vezetőségének.
Komoly támogatás hiányában a katalógusról le kellett mondanunk, ugyanakkor kijelenthetjük, hogy a 2010. szeptember 15-ig a látogatókat fogadó Domján József életmű kiállítás a művész életét és művészetét bemutató monográfia fontos előkészítését jelenti egyben – reményeink szerint úgy anyagi, mint szakmai szempontból.
Külön örömet és megtiszteltetést jelent a rendezők számára, hogy Magyarországra érkezett falikárpit reprezentálja Domján József e művészeti munkásságát is. Talán régen, még a művész életében kellett volna kezdeményeznünk, hogy legyen akár egyetlen darab is a nagyszerű sorozatból országunkban – amely egy kiemelkedő funkciójú épületünk interieurjének falán hívná fel a figyelmet művészetünk ragyogó értékeire.
Domján József grafikus és festőművész életrajzi adatok:
- Budapest – New York, 1992.
Aba Novák Vilmos festőiskolája után 1935-1942 között a magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Rudnay gyula és Szőnyi István voltak a mesterei. Korai korszakára a szimbolikus jelentésű, szürrealista pasztellképek a jellemzők. Az 1940-es évek elején geometrikus absztrakt (pasztell és olaj) képeket festett. Ezekből a munkáiból rendezett kiállításokat a skandináv országokban (Malmö, Nessims Utstallningshall).
Közel állt hozzá Derkovits Gyula festészete, ami részben megfigyelhető az ötvenes években készült grafikai sorozatai téma és színvilágán, kompozíciós felépítésén is (Budai Nagy Antal fametszet sorozat, 1951; Spartacus, 1952). Az ötvenes évek szocreál ideológiájának „megfelelő” (de burkolt iróniájú) munkásábrázolásokat készített (Békeműszak című fametszet sorozat). Más sorozatai már ekkor előrevetítik későbbi fametszetei világát: Kádár Kata, 1953; Hunyadi János, 1956; Medimpex Gyógyszergyár 1956. évi naptára).
1937-től szerepeltek művei kiállításokon. 1939-ben részt vette a Spirituális művészek Nemzeti Szalonban rendezett jubileumi kiállításán.
1947 – 1948-ban a skandináv országokban járt tanulmányúton. Halme-ban, Malmöben és Stockholmban rendeztek műveiből tárlatot.
Egyéni kiállítása 1949-ben és 1952-ben a Fényes Adolf Teremben volt. Sikert aratott, de a politikai elvárások szempontjából egyben problémát is jelentett számára az 1955-ben, az Ernst Múzeumban (Mattioni Eszterrel megosztottan) rendezett kiállítása. 1955-ben Kínában járt fél éves tanulmányúton, ahol jelentős bemutatkozása volt. 1956-ban Genfben volt kiállítása. A forradalom itt érte. Nem tért haza. Felesége, Evelyn, aki szintén képzőművész volt, három gyermekével utánamentek, majd az USA-ba vándoroltak ki. A New York melletti Tuxedo Parkban épült műteremházban élt és dolgozott élete végéig. Metszet-sorozataiból több önálló albumot (számozott példányok) jelentetett meg (Ungarische Legende, 1957, 1963; Proud Peacock, 1956; Tehe Artist…and the Legend, 1974; Edge of Paradise, 1979). Amerikában számos kiállítása volt. Több neves amerikai köz- és magángyűjteményben találhatók meg művei (többek közt a New York-i Metropolitan Múzeum, San Diego-i Mingei Múzeum, a New Brunswick-i American Hungarian Foundation).
Itthon a Magyar Nemzeti Galéria és a Sárospataki Képtár őrzi műveit. Élete során folyamatosan küldött haza sorozataiból, illetve a megjelent könyveiből egy-egy példányt.
Születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Galériában tartottak megemlékezést róla. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen ugyanebben az évben, 2007-ben emlékkiállítást rendeztek fametszeteiből és konferenciát tartottak művészetéről.
2008-ban a San Diego-i Mingei International Museum, valamint a New Brunswick-i American Hungarian Foundation emlékkiállítást rendezett műveiből.
Hamvai Magyarországon, Csatkán vannak.
Életművének értékelése és feldolgozása folyamatban van.
Dr. Szabó Lilla
Művészettörténész
Magyar Nemzeti Galéria