Domján József, Munkácsi-, és Kossuth díjas művész

Domján József, Munkácsi-, és Kossuth díjas művész
(1907 március 15. Budapest–1992 New York)

Főiskolai éveit a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán töltötte. Hat hónapig Kínában élt, ahol az ősi fametszés tudományát tanulmányozta. Munkásságért elnyerte a „színes fametszetkészítés mestere” címet, melyet 100 évente egyszer adnak ki. Az 1956-os forradalom után New York közelében telepedett le feleségével Domján Evelynnel, aki fél évszázadon át volt társa és legnagyobb segítsége a művésznek. Élete során több mint 500 kiállítást rendezett a világ minden táján.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem a Herman Ottó Múzeum valamint az Amerikai Magyar Alapítvány és az Amerikai Magyar Múzeum rendezett négy napos eseménysorozatot a művész születésének századik évfordulója tiszteletére. A megemlékezés március 22.-én csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában kezdődött, majd vasárnap (március 25.) egy kirándulással fejeződött be, melynek során az érdeklődők részt vettek a Sárospataki Képtár Domján Kiállításának megnyitásában. Az eseménysorozat a Pataky Galériába is ellátogatott, ahol a vendégek barátságos légkörben ismerkedhettek meg a művész képeivel. A résztevők között jelen volt Fábián Rózsa, Varga Anna, Küzdi András, Kenéz György kőbányai művészek. A jó hangulat megteremtésében segített Bella Péter, aki tekerő lantja segítségével elvarázsolta a látogatókat. A szombati megnyitó során beszédet mondott Domján Evelyn a művész özvegye, aki ezen a napon ünnepelte születésnapját, Révész Máriusz Országgyűlési képviselő és Magyar Kálmán szervező. A megnyitót a Duna TV által készített Domján József életéről szóló dokumentumfilm vetítése követte. Ezután sor került a művész emlékére készített emléktábla felavatása, amely megtekinthető a Domján házaspár egykori otthonának helyszínén a Harmat u.1-3 szám alatt.

Posted in main | Comments Off

DOMJÁN JÓZSEF – A fametszés mestere

Domján József (Budapest 1907 – Tuxedo Park 1992) színes életében a nehéz küzdelmek és sikerek gyakran váltották egymást.Szegény családból származott és mint 12 gyermek közül a legidősebb, korán hozzájárult munkájával a család fenntartásához. Már 14 éves korában mint tanonc dolgozott egy vasöntödében. A gazdasági világválság idején, mivel elvesztette munkáját, elindult gyalog, hogy Európa kultúrkincseit, melyek ellenállhatatlanul vonzották, megtekintse. Végigjárta Ausztriát, Olaszországot, Svájcot, Franciaországot és Németországot. A sok műérték láttán végleg elhatározta, hogy életét a művészetnek szenteli.

Visszatérve Magyarországra, néhány évig a Bakonyban, Csatkán, élt remeteként és színes pasztelleket festett, melyekkel sikert aratott 1934-ben egy kiállításon. 1935-ben a Magyar Királyi Művészeti Akadémia ösztöndíjas diákja lett és 1941-ben már egyetemi tanár.

Evelynt, egykori diáktársát, mélyen meghatotta Domján pasztelljeinek ‘színes lírája’, és nemcsak felesége, három gyermekének anyja, de művésztársa és támasza maradt élete végéig.

Azonban Domján nem festészetével szerzett magának világhírnevet, hanem fametszeteivel. Ennek az ősi művészeti formának új életet adott olaj festék használata által. Többszín nyomásai háromdimenziós mélységgel rendelkeznek. Színes famatszetéin 21 szín is lehet egymáson. Még a fametszés őshazájában, Kinában is nagy feltűnést keltettek munkái, amikor 1955-ben kiállítási körúton volt ott. Mint első nyugati művészt a kinaiak kitüntették a “színes fametszet mestere” címmel, mely címet csak 100 évenként adnak, mint a legmagasabb művészeti kitüntetést.

Fametszeteinek másik jellegzetessége, hogy a magyar népművészet motivumkincseinek gazdag tárházai. Mesterien beépítette a magyar népművészetet a szépművészetbe, modern alakjait, formáit népi mintákkal töltötte ki és vette körül.

Mint művészt három komoly csapás érte. 1945-ben bombatalálat érte munkáival tele stúdióját. Amikor 1956-ban elhagyta hazáját, minden alkotását kénytelen volt hátrahagyni. 1957-ben telepedett le az Egyesült Államokban. 1970-ben stúdiója és otthona tűzvész martaléka lett. Mindenük odaveszett. Domján nem csüggedt, hanem újra kezdett mindent. Mint a hamuból újjászületett főnix madár, munkái még csodálatosabbak és mélyebbek lettek.

Élete folyamán több mint 500 egyszemélyes kiállítása volt. 175 múzeum és magángyűjtemény munkáinak büszke tulajdonosa. Több művészeti könyvet írt és 40 könyvet illusztrált. Hatalmas Gobelin szönyegeket tervezett és apró fémből készült karácsonyfadíszeit a New York-i Metropolitan Museum of Art árulta.

A Mester teste elhagyott bennünket és visszatért a Bakony földjébe, de szelleme és lelke, megálmodott mesealakjaival és művészetével, itt marad közöttünk örökre.*

Kerkay Emese
Kurátor
Amerikai Magyar Muzeum, Passaic New Jersey

Posted in main | Comments Off

Gondolatok Domján József kiállítás

Gondolatok Domján József kiállítás

Gondolatok Domján József kiállítás
- Elhangzott Domján József születésének 100. évfordulóján, a Sárospataki
Galériában megrendezett kiállításon, 2007. március 25-én 15. órakor. –

 

Kedves Evelin Asszony!
Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégeink!

Sárospatak városa Önkormányzata és polgárai nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket.

Kedves Evelin Asszony!

Isten hozta itthon, Sárospatakon. Mert Miskolc, Tuxedo Park, New York mellett 1979 óta Önnek Sárospatak is otthona, amióta Domján József állandó kiállítása megnyílt városunkban. –
—Huszonnyolc évvel ezelőtt, ez városunk életében egy igen jelentős esemény volt. Hiszen ezzel a kiállítással városunk kilépett a vidéki kisvárosok elszigetelődéséből, s új dimenziót kapott, mert belépett a művészeteket pártoló neves városok sorába: úgymint— New York: a Metropolitan Múzeummal;— London: a Victoria és Albert Múzeummal;— Budapest: a Magyar Nemzeti Galériával, ahol Domján József művei szintén láthatók. A sor végén, pedig Sárospatak következik, 1979 óta: a Domján Házzal és ezzel az életmű kiállítással.
—Ezzel Sárospatak ismét visszakapcsolódott a Kontinens és a nagy világ művészeti vérkeringésébe, azt is mondhatnám ezzel visszakapott valamit abból a fényből, ami évszázadokon át jellemző volt Sárospatakra.
—Ez Domján Józsefnek is köszönhető. Ezért emlékét és gyűjteményét hűen ápoljuk a jövőben is.

Hölgyeim és Uraim!

Sokan megkérdezik, hogyan került Sárospatakra ez a csodálatos gyűjtemény? Hosszú története van ennek. Most csak egyetlen egy gondolatot szeretnék megemlíteni ezzel kapcsolatban. Egy titkot elárulni Önöknek.
Mert Sárospataknak van egy titka, ami különös vonzerejének köszönhet. Eleink régen nem véletlenül nevezték így Patakot a Bodrogparti Athénnek, vagy a Magyar Cambridgenek.
Végigtekintvén a város 800 éves történelmén, nyugodt szívvel mondhatjuk: Sárospatak mindig a magyar kultúra fellegvára volt. Ma, pedig büszkén viseljük a tavaly elnyert „a Kultúra Magyar Városa” címet.
—Ezt a különös vonzerőt vagy titkot érezte meg egykor a világhírű Cs. Szabó László író, Andrássy Kurta János szobrász vagy Béres Ferenc énekművész, amikor életművüket is tartalmazó gyűjteményüket Patakon helyezték el. Nem Budapesten, vagy Miskolcon, hanem Sárospatakon.
Ugyanezt a titokzatos vonzást érezhette Domján József is a 40-es években, mikor eljött Patakra és itt dolgozott. Ekkor jegyezte el magát Patakkal, került a város bűvöletébe. Hát ez az a titok, ami miatt soha sem feledte városunkat. Mindig szeretettel gondolt az emigrációban is az itt töltött napokra. Került szoros barátságba Béres Ferenccel és Újszászy Kálmánnal. Hát ezért döntött úgy, hogy 1979-ben ránk hagyja életműve jelentős részét.

Ezért is különös megtiszteltetés, hogy Domján József születésének 100. évfordulójára emlékezhetünk Budapest után, itt Sárospatakon ezzel a csodálatos kiállítással.
A város minden polgárának nevében hálásan megköszönöma dolgos és őriző kezek munkáját. S egyben köszöntöm Domján Józsefnét, Evelin asszonyt, aki ma ünnepli 85. születésnapját. Isten éltesse!

Posted in main | Comments Off

Web Galéria

This gallery contains 72 photos.

More Galleries | Comments Off

Virtuális galéria

This gallery contains 64 photos.

More Galleries | Comments Off

Sárospatak

This gallery contains 1 photo.

More Galleries | Comments Off

San Diego

This gallery contains 47 photos.

More Galleries | Comments Off

Prezentáció

This gallery contains 10 photos.

More Galleries | Comments Off

Pilisborosjenő

This gallery contains 21 photos.

More Galleries | Comments Off

Passaic

This gallery contains 58 photos.

More Galleries | Comments Off