(Budapest 1907 – New York 1992)

Festő és grafikus művész, fő területe a színes fametszet. Gyári munkásként indult, majd kibontakozott művészi tehetsége és néhány év útkeresés után elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát. Bejárta Európát és eljutott Kínába is, ahol a fametszés ősi technikáját tanulmányozta és elnyerte e művészi mesterség legnagyobb kitüntetését. Az ötvenes évek elején kitűnt különleges színeivel, egyéni látásmódjával és néhány év alatt komoly hazai elismerésekben részesült. (Munkácsy díj 1955. Kossuth díj 1956.) Az 56-os forradalom Svájcban érte. Nem tért haza, hanem kivándorolt Amerikába és New York közelében telepedett le. A művész az Újvilágban is megőrizte magyar hagyományból táplálkozó szemléletét és sajátos stílusa széles körben ismertté tette. Művei a világ számos fontos gyűjteményében megtalálhatók, így a New York-i Metropolitan Múzeumban, a londoni Victoria és Albert Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában is. A művész életművének jelentősebb alkotásaiból 1979-ben Sárospatakon állandó gyűjteményes kiállítás létesült.
A színes fametszet készítés legnagyobb mesterének tartják, hírnevét igazán ez a műfaj teremtette meg. A 20. század közepén ő újította meg ezt az ősi technikát. Domján képei annyira egyéniek és magyar gyökerűek, hogy stílusa nem téveszthető össze mással. Mindig foglalkoztatta a történelem, a természet, a népművészet, a balladák, az ősi hiedelem és mondavilág, – s ezeket olyan festőien és oly gazdag stílusban jeleníti meg, hogy időtől és tértől függetlenül folyamatosan jelenlévő esztétikai értéket hordoznak. A pávák, a pipacsok, a balladás lányok, a kozmikus jelenségek mind sajátos rendszerbe állnak össze. Művei rendkívül dekoratívak, ízesek, ugyanakkor gazdag tartalmat hordoznak. Domján képei talán azért hatnak a világ bármely részén eredetinek és egyéninek, mert művészetében vizuálisan megvalósul a “Bartóki modell” – a természet és a hagyomány szintézise, amely mindig és mindenhol örökérvényű értékeket hordoz.

Dr. Tarján Gábor
Magyar Képzőművészeti Egyetem